Festmény felvásárlás

Festmény felvásárlás szakértővel

Számtalan olyan történettel találkoztam pályafutásom során, amikor hétköznapi emberek nagy értékű festményhez jutottak, anélkül, hogy ennek tudatában lettek volna. Sokan egy-egy lakatlanná vált ház lomtalanításakor bukkannak a műalkotásokra, míg mások örökösödési eljárás során jutnak hozzá. Laikusként bizony nem könnyű megítélni, hogy az újdonsült szerzemény értékes kincs-e, vagy sem. Ennek következtében sokan évekig (akár évtizedekig) nem is foglalkoznak a festménnyel, a jobb sorsra érdemes kép pedig egy padláson porosodik. Amikor végül szakemberhez fordulnak, megrökönyödve hallgatják a szakember becslését.

A kép jelentőségének felismerése azonban csak az első lépés. A műalkotások értékesítése – pláne megfelelő áron történő értékesítése – egy önálló szakma. Megtalálni az aukciós házakat, lefolytatni egy árverést, felbecsültetni a művet – ezekhez a feladatokhoz rutin és kompetencia szükséges. Megint csak hosszú évek tapasztalata mondatja velem: sokan komoly összegeket buknak, mert önállóan próbálják értékesíteni műtárgyaikat. Sajnos – mint minden ágazatban – a régiségek piacán is találkozhatunk tisztességtelen kereskedőkkel, akik visszaélnek az eladó naivitásával.

Ne essen Ön is ebbe a hibába! Hozza be hozzánk festményeit felvásárlásra, vizsgáltassa be műértő kollégáinkkal!

Korrekt árak és hozzáállás

Régiségfelvásárlóként – és a művészetek rajongójaként – azt vallom, hogy mindig a festmény az első! Egy műkincsnek értő kezekben és gondos tulajdonosnál a helye. Ezért törekszem tisztességes viszonyt kialakítani a hozzám eladási szándékkal betérő ügyfeleimmel; hiszen mindkettőnk közös érdeke, hogy a kép méltó körülmények közé kerüljön, fair ellenértékért. Önnek nyilván ez utóbbi a legfontosabb szempont, ami természetesen teljesen érthető. Több ezer adásvétellel a hátam mögött biztosan állíthatom, hogy nálunk a piacon elérhető legjobb áron értékesítheti műtárgyait, akár azonnal készpénzért is. A felvásárlás során végig figyelünk az Ön igényeire, hiszen egy családi örökségtől megválni érzelmileg is megterhelő lehet.

Az antiktól a modernig

A felvásárlás nálunk nem korlátozódik a klasszikusokra: modern mesterek remekműveit is szívesen látjuk kereskedésünkben mind magyar, mind külföldi alkotóktól. Rézkarcokkal, metszetekkel, pasztellekkel és akvarellekkel is foglalkozunk. Az egész országban állunk ügyfeleink rendelkezésére, a kiszállásért és értékbecslésért pedig nem számítunk fel külön díjat! Szolgáltatásunk nem korlátozódik a festményekre: bútorokat, ékszereket, ezüst használati tárgyakat és egyéb antikvitásokat is szívesen fogadunk.

Mitől függ a festmény felvásárlási ára?

Elsősorban természetesen az alkotó művész személyétől és a kép eredetiségétől. A felkapott, jó nevű festők alkotásainak ára a csillagos égig is felkúszhat, hasonlóan a klasszikus festők ritkaságszámba menő alkotásaihoz. Szinte minden alkotónak vannak népszerűbb korszakai és témái, az ezekbe eső kép értékesebbek. Kulcskérdés a mű állapota: restaurálásra szorul, vagy megőrizte eredeti szépségét? Emellett olyan paraméterek is sokat nyomhatnak a latba, mint a kép mérete, vagy a keret eredetisége. Felkészült művészettörténészeink megadják a választ ezekre a kérdésekre, majd ennek tükrében alakítjuk ki ajánlatunkat.

Tegye pénzzé értékeit, forduljon hozzánk bizalommal, ha régiségről van szó!

Gyakori kérdések a hagyaték felvásárlás kapcsán

Hogyan vehetem igénybe hagyaték felvásárlási szolgáltatásukat?

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen! Ha ez megtörtént, megbeszélünk egy napot, órát, amikor kiszállunk a helyszínre és megejtjük az értékbecslést. Nagy tapasztalattal rendelkező szakembereink ekkor megállapítják a hagyatékban fellelhető tárgyak korát, stílusát és ennek alapján a piaci értéküket is.

Kell a kiszállásért pluszban fizetnem?

Nem. Ha mellettünk dönt, nálunk a helyszíni felmérés teljesen ingyenes.

Csak Budapesten és környékén tevékenykednek?

Nem. Az ország bármely pontjáról igénybe veheti hagyaték felvásárlási szolgáltatásunkat.

Ha vidékről keresem fel Önöket, ugyanúgy ingyenes a kiszállás?

Igen, azonban távolabbi települések esetében kérni szoktuk – hogy a gördülékenyebb értékbecslés végett – küldjenek nekünk a hagyatékról pár fotót és némi leírást.

Hétvégén is hívhatom Önöket?

Igen. Bátran keressen minket akár szombaton vagy vasárnap is!

Mit jelent pontosan az értékbecslés?

Értékbecslés során kategorizáljuk a hagyatékot, és kiválogatjuk azokat a dolgokat, amik a későbbiekben továbbértékesíthetőek.

Mi alapján határozzák meg a hagyaték árát? Milyen szempontokat vesznek figyelembe értékbecslés során?

Számításba vesszük a hagyatékban fellelhető tárgyak valós piaci árát, a potenciális vevőkör, illetve azt is, hogy tudunk-e olyan gyűjtőről, aki biztosan igényt tartana rá. Tapasztalataink birtokában ilyenkor igyekszünk megsaccolni azt is, hogy vajon mennyire gyorsan lehet majd új gazdát találni a hagyatéknak.

Csak az értékes tárgyakat viszik el?

Előzetes egyeztetés alapján, segítünk a lomtalanításban, a teljes hagyaték elszállíttatásában is, ha kérik.

Milyen értékes tárgyakat szoktak találni olyankor, mikor felmérnek egy teljes hagyatékot?

Bútorokat, festményeket, porcelánokat, könyveket. Hosszú a sor, hiszen számtalan kincset rejthet egy hagyaték, ám ezek a leggyakoribbak.

Mi volt eddig a legmagasabb összeg, amit kifizettek hagyaték felvásárlás során?

Volt ügyfelünk, aki több millió forinthoz jutott hozzá értékbecslés és felvásárlás után.

Ha a teljes hagyatékot Önökre bízom, a fuvarozást nekem kell intézni?

Nem. Mindenben segítségére leszünk, így Önnek nincs más dolga, csak felvennie velünk a kapcsolatot.

Csak hétvégén érnék rá a személyes találkozóra. Ez is lehetséges?

Természetesen. Munkatársaink a hét minden napján dolgoznak, így ha Önnek egy hétvégi időpont lenne inkább megfelelőbb az értékbecslésre, akkor is állunk szíves rendelkezésére.

Mi van akkor, ha nem sikerül megegyeznünk és nem jön létre az üzlet?

Bár minden esetben a lehető legmagasabb, reális piaci árat állapítjuk meg, megtörténhet, hogy mégsem sikerül megegyeznünk. Ilyenkor természetesen ügyfeleinknek semmilyen kötelezettsége nincs.

Készpénzes fizetés is lehetséges?

Igen. Amennyiben elfogadja az egyeztetett vételárat, úgy munkatársaink már a helyszínen kifizetik Önnek készpénzben az összeget.

A pandémia alatt is működik a hagyaték felvásárlási szolgáltatásuk?

Igen. Az előírt higiéniai szabályok betartása mellett, nagy odafigyeléssel és óvatossággal járunk el ilyenkor is.

Keressen minket!